2008. július 6.

Fehércsokis ricotta pohárkrém


Nem tudom ki hogy van vele, de én nem igazán tudok elfogyasztani egy kiadós vasárnapi ebéd után egy nehéz "tésztás" süteményt illetve desszertet. Jobban kedvelem a könnyű krémes, habos pohákrémeket, fagylaltokat, a tiramisut és a panna cottát. Ma úgy döntöttem, hogy egy poharas desszertet készítek. Ezt a kicsit olaszos hangulatú desszertet bátran merem ajánlani, ebben a melegben igazi frissítőként hat.

Hozzávalók:
fél csomag amaretti keksz(Lidl)
250 g ricotta
250 ml tejszín
egy ek Triple Sec likőr
ízlés szerint édesítő/cukor
pár szem eper(hajszálvékony szeletekre vágva)
egy tábla fehér csokoládé

A csokoládét megolvasztom a mikróban, majd még melegen hozzákeverem a ricottához. A tejszínt kemény habbá verem, és beleforgatom a ricottás-csokis masszába. Ezután előkészítek három whiskys poharat, az amarettit mozsárban egy kicsit összetöröm( nem kell teljesen morzsásra törni), és elkezdem a rétegzést. Először amarettit szórok a pohár aljára, aztán kirakom a szeletelt eperrel a pohár szélét, végül jöhet a ricottás krém is. A rétegzést addig folytatom amig a pohár tetejére nem érek. Tálalásig hűtőben tartom.

2008. június 27.

Ínyenc lazacos


Imádom a salátákat. És imádok velük kísérletezni is. Új alapanyagokkal, új öntetekkel, új kombinációkkal. A variációk száma végtelen. Ezért biztosan fogok jelentkezni a mostani VKF-re, ez a mostani kiírás igazán közel áll a szívemhez. Ízelítőül itt az egyik kedvenc salátám receptje:

Hozzávalók(2fő):

egy nagy csokor rukkola
egy csomag füstölt lazac
néhány szál főtt spárga
pár szem olajbogyó
öntet:citromlé, fokhagyma, bors

Az a jó a salátákban, hogy elkészítési útmutatást nem igazán tudok írni. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy hogyan rendezi el a hozzávalókat a tányéron. A mellékelt kép csak egy lehetséges variáció.

2008. május 20.

Pármai papucs


Ez az egyik kedvenc sós süteményem, mert minden hozzávalóját külön-külön is imádom. Ki ne szeretné a finom zamatos pármai sonkát, a fűszeres pestót, az omlós leveles tésztát és a parmezánt. No de így együtt...
Hozzávalók:
1 csomag Tante Fanny leveles tészta(szerintem ez a legjobb)
1 csomag pármai sonka
1 marék olajbogyó
paradicsompüré
piros pestó
Nem kell mást tenni csak egyszerűen kicsomagolni a készre nyújtott leveles tésztát, megkenni paradicsompürével és piros pestóval, azután 6 négyzetre vágni, majd a négyzeteket átlósan is elvágni, úgy hogy 12 háromszöget kapjunk. A háromszögekre egy félszelet pármai sonkát,kevés aprított olajbogyót és parmezánt halmozni, majd az egyik sarkától indulva feltekerni. Az a jó ha a sonka egy kicsit kilóg a papucsból, mert nagyon finom, amikor egy kicsit megpirul a sütőben. A tetejére még egy kis reszelt sajt jön, aztán be is toljuk gyorsan a sütőbe, és a tészta csomagolásán található utasítás szerint szép pirosra sütjük őket. Melegen a legistenibb, nem is tudom igazán milyen amikor kihűl, mert általában még forrón elfogy az összes.

2008. május 18.

Csirkés tortilla





Nem titkolhatom, hogy imádom a mexikói konyhát,de persze csak a lájtosabb verzióját;sok zöldség, sovány hús... Valahohy a chilisbab téma annyira nem vonz. Ha nagy ritkán sikerül hozzájutnom előresütött tortillalaphoz, akkor azonnal elraktározok belőle jópár csomagnyit. Itt megjegyezném, hogy "ezen a környéken" (értsd:nem Bp.-n lakom) igen nehéz beszerezni a különleges hozzávalókat, szinte vadászni kell őket.

Tehát a torzillából ez a csirkés finomság készült. Igazán egyszerű, pár perc alatt elkészül.
A csirkemellet csíkokra vágtam, majd mexikói pácban bepácoltam 1 órára, aztán serpenyőben kisütöttem. A lollo salátát összetépkedtem, a hagymát felaprítottam, a kaliforniai paprikát felcsíkoztam, a paradicsomot kimagoztam,és kockákra vágtam, valamint felbontottam egy konzerv csemegekukoricát is. A zöldségeket egy nagy tálra tettem. Készült még avokádókrém(korábbi bejegyzésben), mexikói fűszeres-chilis joghurt, és házi méregerős chiliszósz. A biztonság kedvéért egy kis sajtot is reszeltem.
Összeállítás:a tortillákat száraz serpenyőben egy kicsit megpuhítottam, mindenki kapott egyet, amit megtölthetett a fentebb leírtakkal kedve szerint. Az ügyesebbek fel is tudják tekerni, aki nem az így járt.

2008. május 12.

Hamvas őszibarack








Ezzel az alkotással sikerült művészi magaslatokba emelnem a süteménykészítést. Először nem is ezt a sütit akartam elkészíteni a süteményfesztiválra, hanem egy áfonyás kekeszet, de amikor megpillantottam a receptet az egyik kedvenc szakácskönyvemben, rögtön tudtam hogy mégis ezt kell választanom.

Egyébként az elkészítését csak erős idegzetűeknek ajánlom, mivel igencsak időigényes és pepecs munka. Én az egész szombat délutánomat áldoztam fel az elkészítésére(16:00-20:00)

De az eredmény önmagáért beszél, ráadasul a fesztiválon is óriási sikert aratott, mindenkit lenyűgözött,sokan el se akarták hinni, hogy tényleg ehető. Pedig az, ráadásul nagyon finom is.


Íme a recept(nekem ebből az adagból 45 db barackocska lett)


Hozzávalók:
A tésztához:
75dkg liszt

2 csomag sütőpor

2 tojás sárgája

25 dkg margarin

2 dl tej

30 dkg porcukor


A töltelékhez:

0.5 dl rum, esetleg aroma, ha gyerekek is esznek belőle

1 közepes üveg baracklekvár

2 ek kristálycukor

2 ek cukrozatlan kakaópor

rumba áztatott mazsola(opcionális)


Tetejére:

2 üvegcse vérnarancsaroma (én csak az egyik felére használtam, a másik felét rumosmeggyel szineztem, attól szép lila lett, olyan mint egy érett szilva)

10 dkg kristálycukor


A margarint, a porcukrot, a tejet és a tojások sárgáját összekeverjük. A lisztet a sütőporral elkeverjük, majd az egészet összedolgozzuk. 2 óráig állni hagyjuk( de bőven elég volt egy óra is).

Kicsike, kb diónyi nagyságú gombócokat formázunk belőle, és 200 fokos sütőben, kb 18 perc alatt VILÁGOSRA sütjük. Nem szabad megpirulnia, sütés közben egyébként megnőnek, tehát hagyjunk 2 gombóc között elég helyet. Amikor a tészta kihűlt, éles késsel kivágjuk, és kikapargatjuk a belsejét, úgy fognak kinézni mint a gombafejek. A visszamarad morzsát összekeverjük a töltelék többi hozzávalójával. Az így kapott masszával megtöltjük az üreges gombócokat, és kettőt-kettőt összeragasztunk. Az így kapott barack külsejét egy ecset segítségével aromával beszínezzük, és rögtön beleforgatjuk a kristálycukorba. Tetejét örökzölddel, esetleg marcipánlevelekkel díszítjük.

2008. május 11.

SÜTEMÉNYFESZTIVÁL ELŐZETES

Holnap lesz a nagy nap, az a bizonyos süteményfesztivál Nagykőrösön, amit idén már második alkalommal rendeznek meg. Tavaly anyuval közösen neveztünk be egy igen finom, és nehezen elkészíthető, főzött krémes epertortával. Legyen elég annyi, hogy olyannyira nagy siker volt, hogy az egész tálca a zsűrizés közben egyszerűen felszívódott.:)

De idén külön-külön nevezünk. Én egy meglepetést készítettem, majd csak holnap teszem közzé a receptet, mert addig is lesz min izgulni, de azt hozzá kell tennem, hogy 4 órába telt az elkészítése, szóval csak igazi megszállottaknak ajánlom az elkészítését. Anyu egy "mezei" kávés-diós tortával készül, épp most készíti. Nem kérdés,hogy ki fog nyerni...

Fotókat is holnap töltök fel!
Akinek van kedve, nézzen ki erre a fesztiválra, mindenkit szeretettel várnak a szervezők!!!

2008. április 24.

DNK ŐRÜLET


Tudom, tudom egy ideje nem nagyon készítettem új bejegyzést a blogomba, de ennek is megvolt a maga oka. Egyéb elfoglaltságaim akadtak: a nagy betűs rémisztő ÉRETTSÉGI képében. De most már hál isten túl vagyok rajta,egész jól sikerült...

Persze nem tétlenkedtem az utóbbi néhány hétben, csak éppen nem volt időm feltenni a recepteket a netre. Arra a következtetésre jutottam, hogyha az ember valami nagy szellemi próbatétel előtt áll, akkor a legjobb megoldás a feszültség levezetésére a sütés-főzés, valamint a testmozgás. A kenyérsütéstől mindig is féltem, valami misztikusan bonyolult dolognak gondoltam, de amikor ráakadtam erre a kenyérreceptre, ami mindössze 2 óra alatt elkészül, azonnal rákaptam. Nem gondoltam volna hogy ekkora siker lesz, az utolsó morzsáig elfogyott. Már háromszor megsütöttem, és még jópárszor me fogom ismételni.

Ezúton is köszönet a receptért,amit a http://larevuerose.blogspot.com/ oldalon olvastam, de úgy látom, már sokan kipróbálták.

És még valami. Nagyon sajnáltam, hogy nem nevezhettem a VKF-re, mert lett volna egy pár ötletem. Na nem baj, majd a következőre, de arra biztosan.